Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai zsűrijének tagja voltam…
Munkájáról az alábbiakat mesélte:
- A kinevezést egészen a döntő végéig titokban kellett tartani, csak a zsűri többi tagja és az Eurovíziós TV stáb tudhatta, kinek mi a feladata. A zsűrizés előtt már „rongyosra” hallgattam azt a dupla CD-t, melyen mind a 43 résztvevő ország dala szerepelt. Felállítottam magamban egy rangsort, mely azonban a televíziós közvetítést látva egyből megdőlt. Más volt a színpadon látni az énekeseket, együtteseket, és merőben mások voltak a steril stúdiófelvételek. Bevallom őszintén, az egykori Szovjetunió utódállamainak és a keleti országoknak a dalai már nem hasonlítanak a korábbi fesztiválok slágertermésére. Nekem még Cliff Richard, Lulu, a Baccara, no meg az ABBA slágerei jelentik a mércét. De választani kellett az adott kínálatból, ráadásul úgy, hogy magyar fellépőre nem lehetett szavaznunk. A hajrában nyertek az azerbajdzsániak, a „Running Scared” valóban kitűnő szerzemény! Semmivel sem jobb azonban, mint Rácz Gergő - Rakonczai Imre szerzőpáros versenydala Gesztiék szövegével. Wolf Katinak minimum a legjobb ötben kellett volna landolnia, de más országok zsűrije bizonyára nem így értékelte. Gyógyír viszont, hogy a „What About My Dreams?” Európában sikert-sikerre halmoz, és jobb helyezéseket ér el több ország slágerlistáján, mint Ell és Nikki.
Fotón: Dr. Kádár Zsuzsanna közjegyző, Dr. Csabai Mátyás tulajdonos-főszerkesztő, "Lemezböze,...plusz" magazin, Sándor Sára szerkesztő, MTVA, Pordán Petra szerkesztő-műsorvezető, Juventus rádió Geszti Margit kulturális menedzser, Patkó Béla énekes, zeneszerző, Náray Márton "A zene ünnepe" főszervező, Béres Attila gyártásvezető, Papp Magdolna felvételvezető