Koncz Zsuzsa dedikál az 51. Nemzetközi Lemezbörzén (MegaBörze)
November 21.-én, vasárnap 10 és 16 óra között 51. alkalommal kerül megrendezésre a Petőfi Csarnokban a Nemzetközi Lemezbörze. Ezen a MegaBörzén nem csak lemezek, CD-k találhatóak, de minden fellelhető, ami a zenével kapcsolatos, így például videók, DVD-k, telefonkártyák, könyvek, bélyegek, koncertjegyek és egyéb relikviák.
Magyarországon 1996 óta kerülnek megszervezésre a cseretalálkozók. Hasonló rendezvény a volt szocialista országokban egyáltalán nem létezik, csak a nyugati államokban. A szomszédos országokból és a világ több részéről (Anglia, USA, Japán, stb.,) érkező gyűjtők anyagai minden alkalommal teltházat vonzanak. Ez a negyedévenkénti Börze a szó szoros értelmében kulturális értéket felkutató és megőrző tevékenység. A felhozatalnak még ma is több mint a fele bakelit lemez és a máshol szinte beszerezhetetlen CD-k mellett olyan korabeli fotók, újságkivágások kerülnek elő, melyek láttán sokszor maguk az előadók is csodálkoznak és irigykednek.
Az már hagyomány, hogy minden Börzén egy hazai sztár dedikál. November 21.-én Koncz Zsuzsa találkozik rajongóival. Az énekesnőnek a napokban jelent meg új albuma, rajta 15 vadonatúj dallal, bónuszként Leonard Cohen lírai szerzeményével („Susanne”). Bródy szövegei mellett Tolcsvay László, Lerch István, Bódy László Cipő, Gerendás Péter, Závody Gábor jegyzik a dalokat, egy-egy verssel Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina és Gráf Légrádi Balázs is szerepel a lemezen - akik a hazai kortárs költészet és irodalom jeles képviselői. A 37 kiadványba beleszámolták az énekesnő külföldön megjelent korongjait is, melyeket bizonyára viszont lát a gyűjtőknél a dedikálás során.
A Nemzetközi Lemezbörzéknek profi hagyományai és gyökerei vannak. Nem véletlen, hogy amatőrök próbálnak hasonló rendezvényeket szervezni, sikertelenségükkel nagyban ártanak az igazi Börze hírnevének. Volt olyan eset is, amikor a Lemezbörze törvényesen védett logóját használták fel programjaik beharangozására. Olyanok is találhatóak a világhálón, akik állításuk szerint az I. Nemzetközi Lemezbörzét szervezik, figyelmen kívül hagyva, hogy már az 51. találkozóra kerül sor a Lemezbörze,...plusz magazin égisze alatt.
Mindenki szeretettel várunk az eredetin, az igazin, az 51. Nemzetközi Lemebörzén a Petőfi Csarnokban!
Fotón: Koncz Zsuzsa