Elfogadom A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.
Főoldal   Kiadványok   Diszkográfia   Webáruház   Rendezvények   Díjak, támogatások   Galéria
Main page   Publications   Discography   Webshop   Events   Awards, sponsorships   Gallery

Milliós csúcsok az idei VOLTon

12 millióan látták ez idáig a Wellhellotól a VOLT himnuszát („Emlékszel, Sopronban”) – mely eredményt a hűség városának polgármestere egy oklevéllel dokumentált. Közel 1 millióan követték az első alkalommal kiírt Petőfi Zenei Díj gálát az éterben, míg a földön, azaz a helyszínen szintén rekordnak számító 150 ezres tömeg élvezte Európa legjobb közepes méretű fesztiválját. Csupán az Iron Maiden koncertjén 35 ezren csápoltak. Összességében további 19 világsztár és több mint 200 hazai produkció töltötte ki a programot.

 
Lemezbörzés találkozót szerveztek a nagy múltú amerikai rock banda, a Skillet énekes-gitárosával, John Cooperrel. A memphisi csapat az eddig megjelent hét nagylemezéből több millió példányt adott el és büszkék két Grammy-jelölésükre is. Kiemelkedett a mezőnyből Wiz Khalifa showja. A fesztivál végére az amerikai Slayer és az angol Prodigy is bekeményített, a DJ-k közül pedig Axwell A. Ingrosso és Paul Kalkbrenner nyújtott felejthetetlent. Felléptek a hazai zenei élet vezető csapatai is, például a Halott Pénz, a Belga, a Margaret Island és a Cloud 9+. A hömpölygő tömeget a 35 méter magas VOLT Eye-ról lehetett madártávlatból követni. A VOLT Art Group vezetésével ef. Zámbó István mellett Verebélyi Diána, Magyarósi Éva és Papp Ildikó festette a macskaköveket a közönség bevonásával, az alkotás folyamatát time-lapse videó örökítette meg. Jövőre a negyed évszázados jubileum következik 2017. július 5-8 között. Érdemes előjegyezni a dátumot!

Képek: Wellhello, John Cooper (Skillet), Paul Kalkbrenner, Halott Pénz, Margaret Island