Kártyanaptár, a korabeli reklámhordozó (1. rész)
A hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig - elsősorban a MOKÉP jóvoltából - sorra jelentek meg az akkori mozik főszereplőinek fotóival díszített kártyanaptárak. Egy ilyen, szinte teljes kollekció jutott el szerkesztőségünkbe, melynek kapcsán vettük a fáradságot és felkerestük a rajtuk szereplő művészek nagy részét, és megkérdeztük, mi a véleményük a korabeli reklámhordozóról, illetve mivel foglalkoznak ma. Az eredmény még bennünket is meglepett!
Csak a jobbaknak volt kártyanaptára – mesélte dicsekedve Andai Györgyi, aki 1973-ban „A vőlegény 8-kor érkezik” című film főszereplőjeként érdemelte ki ezt a kivételezést. A színésznő jelenleg a Budapesti Kamaraszínház tagja. A Katona József Színház kártyatulajdonos művészei közül Máté Gábor ma már a társulat igazgatója. Haumann Péter elmondása szerint nem a legjobb véleménye van a médiáról, az L+szal azonban kivételt tett: szent fogadalma ellenére rendelkezésünkre állt. A Kossuth díjas színésznőnek, Szirtes Áginak két kártyája is megjelent: 1979-ben és 1981-ben. Már bánja, hogy egyikből sem tett el magának emlékbe, mi pedig nem ajándékoztuk neki féltve őrzött relikviánkat. A hatvanas évek második felében az egykori Nyugat-Németországban is szerződött sztár Tordai Teri ma nagyon jól érzi magát az Új Színházban, 1975-ös kártyanaptárával azonban régi emlékeket idéztünk fel benne. Kisfaludy András, a Kex egykori dobosa a „Börze, börze, LemezBörze” című kiadványon szerepel a The Sixties ’50 csapatában. Felesége, Hűvösvölgyi Ildikó pedig 1977-es kártyanaptárával került be az L+ba. (folyt.köv.)
Fotók: Szirtes Ági, Tordai Teri, Hűvösvölgyi Ildikó, Andai Györgyi, Haumann Péter, Máté Gábor












